A termőföldön élelmet kell termelni, nem üzemanyagot – hangsúlyozta az LMP társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón.Schmuck Erzsébet felidézte, Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt javasolta, töröljék el azt az előírást, hogy bioüzemanyag-adalékot kell keverni az üzemanyagokba.Az LMP nemcsak a kötelező bekeverést szüntetné meg, hanem az úgynevezett bioüzemanyagok termelését és importálását is – közölte.Schmuck Erzsébet ennek indokának a globális élelmiszerválságot és az azt súlyosbító ukrajnai háborút nevezte.

Úgy vélte, hogy az élelmiszerválság hatása csak súlyosbodni fog, mert a klímaváltozás rengeteg földet tesz terméketlenné.Azt hangoztatta: “határozottan fel kell lépni az olyan zsákutcás, álzöld megoldások ellen, mint az úgynevezett bioüzemanyagok, a biodízel és a bioetanol”.Az LMP követeli, hogy ne lehessen az ember számára fogyasztható, vagy állati takarmányként hasznosítható mezőgazdasági alapanyagból, például a repcéből, a napraforgóból, vagy a kukoricából üzemanyag – mondta az ellenzéki politikus.Az LMP társelnöke szerint a termőföldet csak élelmiszertermelésre szabad felhasználni, ráadásul a bioüzemanyagok megtermelése is növeli az éghajlatváltozást.