A jövőt a gyermekek jelentik, ezért az ő érdekükben kell döntéseket hozni – mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten az LMP társelnöke.Kanász-Nagy Máté szerint a felnőtteknek olyan országot kell teremteniük, ahol minden gyermek vágya teljesülhet, ám ehhez sokféle intézkedés kell.

Elsőként az esélyteremtő oktatást emelte ki, amelyben – mit fogalmazott – nem számít, ki milyen családból jön, és amelytől mindenki megkapja azokat a készségeket, amelyekkel a változó világban érvényesülhet. Ehhez a magyar oktatási intézményeket kell támogatni, nem pedig a Fudan Egyetemet, és nem a külföldi, hanem magyar érdekeket kell képviselni – mondta.Hozzátette, hogy az élhető környezethez a klímaváltozásra való felkészülés is hozzátartozik, csakúgy, mint a közösségi közlekedés támogatása, a sétálóövezeteket kialakítása, a dugódíj bevezetése, vagy a pályakezdők segítése bérlakások építésével, szociális lakásügynökséggel.A politikus szerint a Fidesz mindezzel ellentétesen cselekszik, és csak a kiváltságosoknak segít. Kanász-Nagy Máté szerint olyan kormányra van szükség, amely nem kevesek érdekét képviseli, és “alapelvvé kell tenni”, hogy minden család fontos, és minden gyermek egyformán számít.MTI / LMP sajtó

Do you see content on this website that you believe doesn’t belong here?
Check out our disclaimer.