Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke benyújtja a Fidesz-kormány által visszavont, műanyagok betiltására vonatkozó törvényjavaslatot.

A kormány május elején a veszélyhelyzet csúcsán adta be a javaslatot, amit most visszavont. A munkahelyek védelmével indokolja ezt a lépést. Két hete miért nem tudta ezt a kormány? Hogyan készítenek elő egy törvény-javaslatot, ha nem mérik fel annak társadalmi és gazdasági hatásait. Ez a törvény  lassan két éve készül, a kormány húzza-vonja. Eddig arra hivatkozott, hogy a gazdasági szereplőkkel kell egyeztetnie.Az ökológiai válság közepén vagyunk, ezért a lehető leggyorsabban meg kell hoznunk azokat a döntéseket, melyek segítségével csökkenthetjük természeti környezetünk terhelését, és az egyszer használatos műanyagok kivezetése kétségtelenül egy ilyen sürgető lépés. Nem a környezetre és az egészségünkre káros tevékenységeket kell megmenteni, hanem átállítani a csomagolóanyag gyártást fenntartható termékekre. Ha a kormánynak fontos lenne a környezet védelme, akkor már régen megtette volna ezt a lépést.a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke